Még az előző hét folyamán láttam a mostani nyaram első hullócsillagát. Természetesen kívántam. Amit kívántam lényegében be is jött... de csak félig-meddig. Ezáltal minden este ha kint vagyok barátnőmmel folyamatosan az eget kémlelem, mivel a nyári égboltnál szebb nincs. Tiszta, tele van csillagokkal, és ennek az egésznek olyan hangulata van, amit sok dolog nem tud számomra felül múlni. Ennek köszönhetően most elindult bennem egy gondolat menet. Az emberek túl sok figyelmet fordítanak a babonákra. Vegyük példának a fekete macskát. Ha én meglátok egyet az út szélén, inkább rá kiabálok, csak nehogy rossz irányba induljon el előttem. Vagy itt van a türkös babona. Hogy ha az ember eltöri, akkor azzal 7 év balszerencsét zúdít a nyakába. Törtem el tükröt, még nagyon régen. De még pont benne vagyok abban a 7 évben, amit meg kell szívnom ezáltal.... XD Vagy lehet csak én vagyok akkora máker, hogy nem minden úgy alakul, ahogy én azt szeretném.... :D
És itt kanyarodjunk is vissza a hullócsillagokhoz. Az ember lehet, hogy túl nagy figyelmet fordít az ilyenekre. Vagyis én ilyen vagyok. Akár csak egy gyerek, minden este kémlelem a csillagos eget, hátha látok egy csodaszép picike fénycsóvát, ami lefelé hullva egyik pillanatról a másikra el is tűnik. Reménykedve abban, hogy ezáltal kívánhatok, és a kívánságom talán teljesül is. Lehetséges, hogy az ember néha annyira el van keseredve, vagy annyira nem tud mit kezdeni bizonyos dolgokkal, hogy az ilyen dolgokba kapaszkodik, és minden hitét ebbe öli. Hogy hátha? Hátha a világegyetem eme picike darabja szerencsét hoz és minden egy hatalmas nagy fordulatot vesz, természetesen jó irányba. Nem tudom... Én csak azt tudom elmondani erről, amit én gondolok és ahogyan látom. Lehet, hogy csak hit kérdése az egész dolog. Hogy mennyire hiszünk abban a dologban, amibe bele vágtunk. Hogy mennyire hiszünk magunkban, másokban, az egész életünkben, és annak pozitív változásaiban?