Én világéletemben olyan voltam, aki valami olyat tett, ami másoknak szúrta a szemét. Mindig különc voltam, a magam módján. Kezdjük ott, hogy már az általános iskolás éveimben is még ha mindenki kedvelt, akkor is kitűntem. Általában a viselkedésemmel. Mivel kicsike lány létemre elég nagy volt a szám már akkor. Ez a mai napig nem változott. Vagyis de, változott... annyiban, hogy egyre inkább kinyitom a szám, ha a nem tetszésemet kell nyílvánítanom valamivel kapcsolatban. És ez vagy tetszik másoknak, vagy nem. Általában sose tetszett / tetszik senkinek, ha keményen a szemébe mondják az igazságot. És általában a negatívumokat hánytorgatják fel az emberek másokkal kapcsolatban. Én mindig megmondtam az őszinte véleményemet mindenkiről. Emiatt már kb. pár perc beszélgetés után le írtak egy bunkó nőszemélynek. De hogy őszinte legyek baromira teszek ezekre az emberekre. Nem leszek olyan mint a többi ember. Nem fogok ott állni mások előtt, és mosolyogva a pofájukba igazat adni nekik, ha persze közük nincs a valóságos tényekhez.

 

Majd jött a középiskola. Na ott már főleg kilógtam. Színes hajam volt, feltünő ruhákban jártam, ajak piercingem volt. Egyszóval eléggé lázadó korszakban voltam, ha lehet úgy mondani. :) Ezt már kinőttem, hála a jó égnek. De ebben az időszakban is kaptam meleget, hideget, hogy miért öltözködöm úgy, ahogy. Na nehogy már mások mondják meg mit szeressek, mit vegyek fel, vagy milyen formájúra legyen vágva a hajam. Egyszerűen gyűlölöm az emberekben, hogy ha valaki egy kicsit más, ha külsőleg, ha belsőleg.. ha teljesen más mint az átlag, akkor kinézik. Habár ha bele gondolunk, manapság mi számít átlagosnak...? :)

 

De ez a mai napra se változott. Ahogy mondtam kinőttem azt a pár évet, meg komolyodtam, felnőttem. De a mai napig vannak dolgaim, amik másoknak szemet szúr. Mert hogy az általuk felállított értékrendel, vagy szabályokkal baromi gyors iramban ütközik. De miért tudja mindenki jobban, hogy valakinek mi a jó? Legyen szó a barátairól, a párkapcsolatáról, munkájáról... bármiről. Az életéről... Hogy mi a jó neki a csúcsszuper élet érdekében... De olyan nem létezik. Nincs tökéletes élet. Akkor meg főleg nem, ha minden aprócska előírást betartunk. Mert kell az izgalom a szürke hétköznapokba, nem? Néha jól esik ha nem folytunk magunkba dolgokat, és kőkeményen a másik szemébe mondjuk. Igaz, úgyis vita fogja követni a vélemény nyílvánítást, de már ez valamivel megspékeli az unalmasabbnál unalmasabb napokat. Nem azt mondom, hogy most mindenki kezdjen el veszekedni a pár méteres körzetében levő legközelebbi emberrel. Arra akarok kilyukadni, hogy nem kell egy skatulyában élni, ahol oxigénhez alig jutsz. Mert te nem olyan vagy. Te más vagy. Mert mindenki más, mindenki egyedi a maga nemében. Csak sokan nem képesek kiadni a igazi énjüket, mert félnek a reakcióktól... Komolyan ennyire számít mások véleménye? Akik közel állnak hozzánk azoknak persze, számítson. De vadidegen népek szavára adni iszonyatosan nagy sületlenség. Mindenki tegye azt, ami boldoggá, elégedetté teszi. Mindegy, hogy mennyire hág át vele dolgokat.