Az életünk folytonos keresgélésből áll. Kisebb korunkgban megkeresni a számunkra legmegfelelőbb gimnáziumot, majd a legjobb főiskolát, melóhelyet, a nagy Ő-t, álmaink otthonát, stb... És ami talán a legfontosabb: a folytonos boldogságot. Talán ez az a dolog, amit mindenki egész élete során hajkurász. Az emberek mindig elégedetlenek az adott dolgokkal / szituációkkal. Mindig jobb és annál is jobb pillanatokkal akarják örvendeztetni magukat. Soha semmi nem elég nekik, ezért boldogtalanok.

A minap elkezdtem gondolkodni, hogy nekem jelenleg majdnem minden klappol az életemben. Van munkám, a magánéleti dolgaim is úgy-ahogy kezdenek helyre jönni. Akkor vajon még is mi lehet az oka annak, hogy jelen pillanatban nem érzek semmit...? Biztos sok ember volt már így, van jelen pillanatban hasonlóan érez mint én. Vagyis hogy helyesebben fogalmazzak semmit sem érez. Pedig az élete nem állt ismételten a feje tetejére, majdnem mindene meg van, aminek kéne, hogy egy kicsit legalább elégedetnek érezhesse magát. De a várva várt boldogság sehol nincs, nem kopogtat az ajtaján, hogy "Itt vagyok, végre legyél boldog. Érezd magad úgy, mint ahogy eddig még soha. Szabadulj fel, törj ki a szürke hétköznapokból."

Az utcán sétálva sok emberrel találkozok, sok szempárral fut össze a tekintetem. És ahogy rájuk nézek nem látok semmit az arcukon. Mindenki csak magába roskadva néz ki a fejéből, és teszi előre a lépéseket. Persze sokuknak meg van az oka, hogy nem boldogok. Lehet, hogy sokan az egyre rövidülő napok miatt ilyenek, jön a szokásos téli depi, amin kb. minden ember átesik a rossz idő, a hideg, sötétség miatt.

De a legrosszabb akkor is az, amikor nem tudod, hogy mitől van olyan hangulatod amilyen. És próbálnál ellene tenni, de egyszerűen nem tudsz. Mert nem tudod mit kéne helyre hoznod az életedben, hogy ismételten azt érezd, hogy baromira fasza minden. Pedig minden úgy néz ki, hogy klappol, de te ezt mégse tudod érzékelni, csak arra az egyre gondolsz folyton folyvást, hogy mi lehet a bökkenő... Mert egyszerűen nem tudod hova tart az életed, te hova tartasz, és egyszerűen mindent rohadtul kilátástalannak látsz. Ilyenkor még is mi a teendő? Várod, hogy majd egyik napról a másikra helyre jön a lelki állapotod, mert nem tudod az okot, amitől éppenséggel élni nincs kedved. Vagy folytatod a keresést. Annak a bizonyos oknak a keresését. És reménykedsz abban, hogy valahogyan majd csak túllendülsz azon az időszakon, és ismételten tele leszel energiával, és kb. robbanásig töltődsz a boldogság hormonoktól.